túrabeszámoló

Pilistől a Budai-hegységig

Novemberben jobbára a Pilisben jártam, számomra kevésbé ismert szakaszokon is. Néha más tervezte az utat, néha én.
Ebben a túrában a kettőt ötvöztem; kicsit tágítani a szokásos úti célokon, kicsit letérni a jelzett utakról (épp ezért ajánlott a biztos térképismeret és/vagy kézi navigációs készülék).

Hosszra egy kellemes 25 km körül terveztem, hiszen a késő őszi nappalok még a téli napfordulóig bőven rövidülnek.

Az egész hangulatát megdobta a környéket puhán betakaró, lustán úszó ködfelhő, ami fölé csak maroknyi alkalommal láttam, ahol a dombok kíváncsi feje kiszúrta a lassan gomolygó takaró sűrű szövetét.

Túrabeszámoló

Szöveges leírás

A kiindulópont Piliscsaba vasútállomás, ami a Nyugati vonaláról könnyen megközelíthető (míg autóval érkezők a solymári célból könnyedén visszautazhatnak ide). Innen egyből a kék háromszögre lépve eredünk felfelé, északkeletre. A jelet egészen a nagy-kopasz-hegyi Dévényi Antal-kilátóig követjük. A Budai- és Visegrádi-hegységre és Pilisre vetülő csodás körpanorámáért azonban megdolgoztatja a táj a túrázót, két kilométer alatt úgy 200 méter szintemelkedést gyűrünk le.

Dévényi Antal-kilátó

kilátás a Dévényi Antal-kilátóból északnyugat felé

Bővebben…

Hírdetés
Alapértelmezett
túrabeszámoló

Őszi Pilis, te csodás

Kedves évszakom az ősz; kedvezőbb hőmérséklettel rukkol elő az időjárás, így aztán egyszerűbb túrázni is. Sőt, megjelennek olyan páraképződmények, mint köd, harmat, olykor már dér is, de alapvetően még nincs igazán hűvös se és végre felhőtlenül élvezhetem a napsütést.
Fák is át- és/vagy levetkőznek és kora ősszel még vérvörös, narancs- és citromsárga különböző árnyalataiban pompáznak, hogy aztán teljesen ledobják leveleiket (vagy lázadó örökzöldként tüntetőleg megtartsák azokat).

Idén jobbára mással jártam a vidéket, mint egyedül, sőt egyre többször hagyatkoztam másokra a szervezés terén is. Ilyen volt a mostani is, amit megosztok veletek.

Tegnap például az őszbe forduló, deresedő Pilisben jártunk, ráadásul (számomra) kevésbé ismert helyeken is.

Túrabeszámoló

Szöveges leírás

Utunkat a Két-bükkfa-nyeregnél (autóval és busszal is megközelíthető) kezdtük és a zöld kereszten másztunk bele a minket meleg öleléssel váró őszbe és persze felfelé. Dobogókő előtt kitértünk a (Tirts) Rezső-kilátóhoz (ami egyébként remek alternatíva a Dobogó-kőihez képest, kisebb az insta-posztért felautózó tömeg, ráadásul a kilátás nagyjából megegyezik).

Rezső-kilátó

Bővebben…

Alapértelmezett
túrabeszámoló

Közép-dunántúli Piros – Zirc → Eplény, avagy első tapasztalatok egy többnapos túrával

Az idei évre – a járvány előttazt is terveztem, hogy több éjszakát töltök a szabadban, illetve idénre feladva a külföldet elkezdtem kész hazai túrákat, vándorutakat gyűjteni.

A címét egyébként annyiban módosítanám, hogy inkább az első kétnapos túráról van szó, amikor jelentősebb távot szerettem volna mindkét napon teljesíteni, miközben minden szükséges felszerelést, ételt-italt magammal hordok és erdőben hajtom álomra fejem.

A bejegyzés csapongó fókusza inkább a felkészülésről (felszerelés összeállítása, hasznossága) és a mentális, fizikai terhelésről fog szólni,

mintsem a KDP Zirc-Eplény bakonyi szakaszának bemutatásáról.

Ha az ember maga elé veszi a térképet láthatja, hogy a hivatalos utat követve ez úgy 75 km, talán 1600-1700 méter szintemelkedéssel (pontos számokra nem emlékszem). Eredetileg az odvaskői esőbeállónál terveztem éjszakázni, viszont az internet felhívta a figyelmemet a Szár-hegyi kilátóra.
Megérte a kitérőt? Abszolút.

A hétvége eredménye a GPS-ben bízva valamivel több, mint 94 km lett 2000+ méter szintemelkedéssel, amit 5+ km/ó sebességgel abszolváltam.

Strava link 1, 2.

Mit élveztem a legjobban?

Ismerem magam és a határaimat

Tisztában vagyok az mentális, fizikai erőnlétemmel; azaz tudtam mit és mennyit kell vinnem enni, inni, vagy milyen ruházat, derékalj, hálózsák biztosít kényelmes viseletet, relatív kényelmes és meleg alvást és természetesen mekkora távot tudok bejárni.

Derült elégedettséggel nyugtáztam, hogy izomzat szempontjából egyáltalán nem viselt meg a két nap, s bár korábban sérült bal térdem baj nélkül megugrotta a terhelést, az eddig kiválóan működő jobb némileg még most is tiltakozik. Feltételezem a fokozatosság elve sokat enyhített volna ezen, de az a gyengéknek való.

KDP-04
Bővebben…

Alapértelmezett
negyedéves értékelés, túrabeszámoló

A jövőben teljesítendő túrák Magyarországon

Gyakorlatilag két hónapja egyáltalán nem járok a természetbe a fennálló világjárvány miatt. Ezzel egy időben kicsit kiiktattam a közösségi média csatornáit is, instagram és facebook törlésre került a telefonomról és egy időre az életemből is.

Az idő és főként a négy fal pedig rádöbbentett, hogy a túrázás mennyire szignifikánsan hozzájárul a mentális egészségemhez. Sebeim bősz nyalogatása – két külföldi, alapvetően túrázásra tervezett utamat kellett törölnöm eddig, gyakorlatilag el kellett engednem az idénre kitűzött megteendő 1200 kilométeres célt, sőt a tavaszi idény gyakorlatilag teljesen kimarad – kitöltött két hónapot.

A helyzet bizonytalansága miatt a helyi lazítások után úgy döntöttem,

2020 maradéka valószínűleg ismét a magyarországi túrák éve lesz.

Megveszni felesleges, mit csinál ilyenkor a magamfajta? Tervezni kezd.

Mik a lehetőségek a legfeljebb néhány nap alatt teljesíthető túrautak közt?

Amikor a következő kalandot tervezem sokszor magamnak dobok össze egy-egy utat, de kétségtelenül kényelmesebb egy-egy kész használata. Általában azonban két véglet van; 10-15 km-s táv, vagy 50+-os. Erőnlétem miatt inkább az utóbbiak keltették fel az érdeklődésemet. Szóval

elkezdtem a nekem tetszők összegyűjtését, kövessétek a linket itt.

A bővítés folyamatos, javasoljatok, kérdezzetek nyugodtan. Igyekeztem a leglényegesebb információkat belefoglalni; táv, szint, térség, gpx, megközelíthetőség, esetleges díjazás stb. Hogyan szűrj köztük?

Eddig felhasznált források:
Instant körtúrák hazánkban
természetjáró.hu
Turista Magazin

Alapértelmezett
túrabeszámoló

Egynapos túra Észtországban (Põhja-Kõrvemaa nemzeti park)

Mivel az utóbbi időben munka miatt számos alkalommal jártam Tallinnban, végre összekötöttem a kellemest a hasznossal és túráztam is egyet.
Egy ideje már mozgatja a fantáziámat a hely, szóval most a szokásos szett mellé bedobtam a túrafelszerelésem releváns részét is és egy nappal korábban repültem ki.

Miért is érdekel Észtország ennyire?

Az eddigi élményeimhez képest egy teljesen másikat szeretettem volna szerezni. Ráadásul

vonzanak a tavakkal megszórt lápok, a sűrű, puhán csendes fenyvesek és az üde, zöld moha-kabátba bújt területek.

Plusz munka is ideköt olykor, így összességében kézenfekvő úticél.
A helyi kékkör szépen összegyűjtésre került a következő honlapon, innen kerestem egy nemzeti parkot az első, kvázi tesztkörre. Az egyszerűség kedvéért a fővárostól könnyen megközelíthető utat szerettem volna, vonatra/buszra fel, nemzeti parknál le típust.

Választásom végül Tallinntól keletre található, 130,9 km2-es Põhja-Kõrvemaa nemzeti parkra esett. A távolság csak 50 km, ami tömegközlekedéssel is a bőven vállalható 30-40 perces intervallumbe esik.

Intermezzo. Nem találtam olyan kész túrautat, ami megfelelt volna igényeimnek se a hivatalos oldalon, se másutt, így magamnak állítottam egyet össze.
Itthon a turista útvonaltervező szolgáltatást használom, a nemzetközire még keresem a tetszésemet teljesen elnyerő lehetőleg ingyenes megoldást. Átmenetileg az all trailst használom, de érdeklődés esetén külön bejegyzést szentelek majd ennek.

A túra a maga 22,85 km-ével és 201 méter szintemelkedésével kellemesen laza, mégis lenyűgöző.

Merre is jártam?

A kanyarogva futó útvonal változatos képet adott; tisztások, fenyvesek, dombok (ami nagy szó, hiszen az ország legmagasabb pontja a mindössze 318 méteres Suur Munamägi, azaz a Nagy-tojás-hegy), pallón járható lápok, tavak és nyírfák közt vezető részben túra- és sífutóút.
Beszéljenek inkább a fotók (a telefon, bár nagyon szeretem, egyáltalán nem adja vissza a természet valós arcát).

Põhja-Kõrvemaa-01

Legtöbbször széles, kitaposott utakon haladtam, ugyanakkor érdekesnek találtam, hogy a magyar fenyvesekkel ellentétben is vibráló élet zöldellik a talajszinten is.

Bővebben…

Alapértelmezett