Serpenyő túrázáshoz, öntöttvastól a szénacélig

Aki egy kicsit jobban ismer tudhatja, hogy a serpenyők bizony a gyöngéim. Főleg az öntöttvasak. Számomra az ilyen anyagból készültek verhetetlenek. Sokoldalúságuk miatt gyakorlatilag süteménytől a vékony tésztájú pizzán át a húsig bármi elkészíthető bennük.
Reggelikhez például otthon naponta pörgetem őket – legyen az a klasszik bacon és tojás (utóbbi kvázi összes sütött formájában), a változatos quesadilla, édes/sós zabpalacsinta, mágikus naan és így tovább.

(Az öntöttvas, mint anyag önmagában egy külön bejegyzést érdemel. Az érdeklődőknek néhány angol nyelvű tartalom: a lifehacker cikk, ami anno engem is elindított az úton, egy ötperces gyorstalpaló Tasty videó vagy épp a felújításról szóló és természetesen végül a téma a rabbit hole-ja, a reddit castiron subreddit.)

Túrázáshoz is ilyenre váltottam, amikor az alumíniumról kezdtem megenni a teflont.

Mielőtt jobban belevetjük magunkat a dologba,

ez főzési módszer az egész élvezetével járó kompromisszumról szól, nem az ultrakönnyű megoldásokról

arra ugyanis mást használok.

Az első iteráció, a kínai öntöttvas

Szóval a kis kályhámhoz vettem egy aprót és két évet ezzel jártam, ha sütéssel akartam az időt elütni.

katt a képekre több/másik fotóért

Bár nehéz (750 gramm), nem súlya miatt kerestem egy újabb és jobb pótlását, a maga ~12 centiméteres sütőfelülete kevés. Főként kettőnknek. A legutolsó képen készült két baconös, házi hagymalekváros, cheddaros burger közül az egyik teljesen (a másik részben) kihűlt mire a mű teljesen kész lett.
A másodlagos ok, hogy ebben – méreténél fogva – húspogácsán, egy-két tojáson kívül mást kevésbé lehet (hirtelen) sütni. Márpedig ez tarthatatlan.

A második, a svéd-brazil szénacél*

Régóta kerestem tehát egy mérettel nagyobb serpenyőt, viszont az anyagnál maradva nagyobb átmérőjű öntöttvas tényleg pofátlanul nehéz.
Épp ezért csillogó szemekkel vettem észre a minap az IKEÁ-ban a Vardagen család új, kompakt, úgy 16 centiméteres sütőfelületű, szénacél tagját (a nagy öntöttvas testvére fél éve a konyhám megbecsült tagja).

*Svéd dizájn, brazil gyártás.

Öntöttvas kontra szénacél

Gyors összehasonlító  kitérő, aztán dicsérem a serpenyőt, ígérem.

A szénacél:

• Sokkal könnyebb. Az unokatestvérénél 80 százalékkal nagyobb sütőfelületű serpenyő “csak” 40-százalékkal nehezebb.
• Gyorsabban melegszik fel és hűl le.
• Sokkal simább felülettel rendelkeznek – kevésbé tapad alapból, bár a seasoning (házilag csinált tapadásmentesítő/rozsdavédő felület) nehezebben marad meg.

Jó testvérhez méltóan mindketten:

• Jól tűrik és boldogulnak a magas hőmérséklettel.
• Bárhol használhatóak – nyílt tűztől kezdve, gázon és indukciós módon át, sütőben és főzőlapig.
• Mindketten rozsdásodnak, ezért olajjal kezelendőek (nagyon leegyszerűsítve leheletvékonyan kell bekenni, majd sütőben kvázi 230+ fokon kiégetni és kész is).

A kitérő után vissza a kérdéses serpenyőnkhöz. Otthon leszedtem róla a gyári védőréteget és egy gyors kezelés után már használtam is. Mivel szeptemberben sütött utoljára a szabadban már igen megjött hozzá a kedvem.
Tarját pácoltam másfél napig, aztán még kaliforniai paprikát és répát sütöttem hozzá.

A megszokott öntöttvashoz képest csak a rendkívül gyors felforrósodás volt újdonság. Funkcionális, szépen tervezett használati tárgy. A kedvenc típusom.
Ha már dizájn, a szombati hírlevélben lesz szó a Vardagen termékcsalád tervezéséről is, iratkozzatok fel!

Apró betűs záró gondolat. Ha nem adnátok érte ennyit, talán érdemes megnézni a partikeres acél palacsintasütőt, sokan arra esküsznek.

Hírdetés