étel

Túraszendvics, kicsit másképp

Hosszú évekig, amikor a szendvicsről esett szó, mindig fiatalkorom fantáziátlan középszer próbálkozásai jutottak eszembe.

Ebből kifolyólag szinte minden lehető módon elhessegettem a lehetőséget, hogy túrázáshoz bármilyen formában is ilyet vigyek magammal. Az én kedves túraételem közé ugyanis az alaposan (például mogyoróvajjal) felturbózott zab tartozik, de erről majd egy másik alkalommal.
Ugyan ettem jó szendókat mostanság, de ez a barátnőm által összedobott megváltoztatta a szendvicsekkel ápolt eléggé elhanyagolt viszonyomat.

ínyenckedünk

Bővebben…

Hírdetés
Alapértelmezett
étel, felszerelés

Serpenyő túrázáshoz, öntöttvastól a szénacélig

Aki egy kicsit jobban ismer tudhatja, hogy a serpenyők bizony a gyöngéim. Főleg az öntöttvasak. Számomra az ilyen anyagból készültek verhetetlenek. Sokoldalúságuk miatt gyakorlatilag süteménytől a vékony tésztájú pizzán át a húsig bármi elkészíthető bennük.
Reggelikhez például otthon naponta pörgetem őket – legyen az a klasszik bacon és tojás (utóbbi kvázi összes sütött formájában), a változatos quesadilla, édes/sós zabpalacsinta, mágikus naan és így tovább.

(Az öntöttvas, mint anyag önmagában egy külön bejegyzést érdemel. Az érdeklődőknek néhány angol nyelvű tartalom: a lifehacker cikk, ami anno engem is elindított az úton, egy ötperces gyorstalpaló Tasty videó vagy épp a felújításról szóló és természetesen végül a téma a rabbit hole-ja, a reddit castiron subreddit.)

Túrázáshoz is ilyenre váltottam, amikor az alumíniumról kezdtem megenni a teflont.

Mielőtt jobban belevetjük magunkat a dologba,

ez főzési módszer az egész élvezetével járó kompromisszumról szól, nem az ultrakönnyű megoldásokról

arra ugyanis mást használok.

Bővebben…

Alapértelmezett